A 2013. február 28-i átalakulásunk után új programot fogalmaztunk meg magunknak, ami éppen a régiós központok létrehozása miatt vált szükségessé.

Első lépésként meg kell valósítani a volt három társaság munkavállalóinak felzárkóztatását, úgy, hogy közben senki ne érezze, hogy az ő kárára folyik a felzárkózás.

Beléptünk egy Ágazati Szakszervezeti Szövetségbe, az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetségébe, (AKSZSZ) hogy a 2002-ben megalkotott és a KKSZ részéről elárult EU-s bérekhez való felzárkóztatást ismét zászlóra tűzhessük (az AKSZSZ már meg is hirdette az 50 %-os béremelést három év alatt).

Ismét előrevettük és elővesszük az autóbuszvezetők munkaidejének szabályozását; minden idő amíg a munkavégzés érdekében jelen van az , legyen munkaidő!

Kiemelt feladatnak tekintjük a 2016-os piacnyitásra kiírt pályázat befolyásolását a munkahelyek megtartása érdekében. Ennek érdekében a DAKSZ vezetője konkrét javaslatot tett le a Vagyonkezelő és a Minisztérium asztalára.

E célok elérése csak és kizárólag összefogással lehetséges, tagságoddal segíts nekünk, és így magadon és társaidon is segítesz.