Üdvözöljük a DAKSZ honlapján!
"Minden szakszervezet létezése és súlya is csak a tagságán múlik"
Tájékoztatás
- Részletek
A DAKK Zrt. 2017. március 29-én átadta a Szakszervezetek részére az általa véglegesnek tekintett 2017,. 2018., 2019. évi bér-és jövedelem fejlesztésről szóló megállapodás tervezetét, mely köszönő viszonyban sincs a DAKSZ - ajánlatával.
A Kormányrendeletben leírtak alapján a Szakszervezet szakértője számításokat végezett, s egyben a DAKK Zrt. ajánlata szerint elvégezte reprezentatív minta alapján a próbaszámfejtéseket is, ami lehangoló eredményeket hozott. Minden próbaszámfejtésből az derül ki, hogy 1-8 %-kal marad el a tervezett 10-15 %-os emeléstől.
Az a baj, hogy nem igazán kapunk támogatást. Eddig úgy néz ki, hogy a másik aláíró támogatja a mi javaslatunkat, csak a harcba nem segítenek a tárgyalásokon!
2017. április 03-án folytatódik a tárgyalás. Egyesek állítólag azt terjesztik, hogy Hoffmann miatt nincs béremelés! Ilyen béremelés Hoffmann aláírásával nem is lesz, CSAK olyan, ami megfelel legalább a Kormány előterjesztésének. Aki bedől a hamis állításoknak és elhiszi a károgók által terjesztett híreket, jelezze a DAKSZ felé, hogy neki jó és elég a DAKK Zrt. utolsó ajánlata.
Egyébiránt a DAKK Zrt., ha és amennyiben úgy gondolja, hogy az előterjesztése megfelel a Kormány és a Munkaadói Szövetség ajánlatának, akkor azt a Szakszervezetek aláírása nélkül is bevezetheti, annak teljes kockázatával.
DAKSZ
Tájékoztatás Alágazati szintű bértárgyalásról
- Részletek
A KDSZSZ, mint Szövetség, melynek tagja a DAKSZ is, elfogadhatatlannak tartja a hároméves bérfelzárkóztatási megállapodást az előterjesztett formában.
A tárgyaláson részt vett a DAKSZ első számú vezetője (Hoffmann Antal) is.
A kormány által meghatározott bérfejlesztés mértékétől és ütemezésétől nem lehet eltérni!
- Részletek
A mai napon Budapesten hivatalosan is megkezdődött az alágazati szintű „bértárgyalás”. A munkáltatói szövetség elnöke ismertette a szakminiszter levelének tartalmát, amelyben egyértelműen meghatározásra került a három éves bérfejlesztés mértéke. Ezáltal 2017. évben 13 %, 2018. évben 12 %, míg 2019. évben további 5 %-os bérfejlesztésre kerülhet sor. Mindezek mellett a munkáltatók csak olyan feltétel mellett köthetnek bérmegállapodást a Volán társaságoknál képviselettel rendelkező szakszervezetekkel, ha vállalják, hogy az elkövetkező három évben további bérköveteléssel nem élnek.
A munkáltatói Szövetség még nem kész a bértárgyalás megkezdésére
- Részletek
A mai napra a KKVSZ egyeztetésre hívta a Volán társaságoknál képviselettel rendelkező szakszervezeteket, amit a munkáltatói Szövetség még nem tekintett a 2017. évi bértárgyalások kezdetének. A KDSZSZ kijelentette, hogy elfogadhatatlannak tartja a jelenlegi állapotot és szorgalmazta, hogy a mai egyeztetést a felek nyilvánítsák bértárgyalásnak és a társaságok üzleti terveinek elkészítése előtt állapodjanak meg a felek, az elkövetkező három év bérfejlesztésének mértékéről.
Tisztelt DAKSZ tagok, munkavállalók!
- Részletek
Jogszerű tárgyalásokon dőltek el végre a dolgok.
Az aláírt bérmegállapodás szerint dőlt el 2016. december 19-én a bérmaradvány és a formaruha arányos juttatásának a kérdése.
A KSZ-t aláíró felek, a KKSZ és a DAKSZ a DAKK Zrt-vel közösen a bérmaradványról akként döntöttek, egyetértésben, hogy differenciálás nélkül 50.000,- Ft/fő összeget kap minden főállású teljes munkaidőben dolgozó munkavállaló december 21-ig. A felek 2017. január elején áttekintik a december havi bérkifizetés és az 50.000,- Ft hatását a bértömegre, és ha marad a bértömegből, annak kifizetéséről a felek együtt döntenek.
A formaruha juttatásról (elmaradt kompenzálás) a felek eltérő álláspontja miatt nem született pozitív döntés. A munkáltató szerint nincs kötelezettségük, a DAKSZ szerint pedig van. Ennek érdekében Szakszervezetünk rövidesen dönt a további feladatainkról.
Itt kell szót ejteni arról is amiről az alkalmazottak a bérlapjukkal együtt kapott levélből értesültek. Szerintünk jogszerűtlenül fogják megváltoztatni 2016-ban esedékes bérfizetés időpontjait; vagyis az alkalmazottaknak is 10-i kifizetéssel fizetnek. Ez a jelenlegi érvényben lévő KSZ szerint jogszerűtlen. Ezzel kapcsolatban, ha nem változtatnak a szándékukon jogi lépéseket tervezünk.
A "jólértesültek" ezen a tárgyaláson NEM vettek részt! MÉGIS már másnap Kis Gábor MADOSZ-tag megpróbálta lejáratni hamis információkkal a DAKSZ vezetőjét.
Megragadva az alkalmat minden munkavállalónak kívánunk Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Sikerekben Gazdag Boldog Új Esztendőt!
Hoffmann Antal DAKSZ Titkár
A DAKSZ 2017. évi jövedelememelési igénye az Autó-Univerzál Kft-nél
- Részletek
A Dél Alföldi Közlekedési Szakszervezet (DAKSZ) megküldte Kovács Lajos Ügyvezető Igazgató Úrnak 2017-es évre szóló bér-és egyéb jövedelememelési igényét.
Az elküldött levelet itt tekinthetitek meg.
A DAKSZ 2017. évi jövedelememelési igénye a DAKK Zrt-nél
- Részletek
A Dél Alföldi Közlekedési Szakszervezet (DAKSZ) elküldte Fekete Antal Vezérigazgató Úrnak 2017. évre szóló bér-és egyéb jövedelememelési igényét.
Kértük továbbá a tárgyalások mielőbbi megkezdését.
A levelet itt olvashatjátok.
Problémák jelzése a Munkáltató felé
- Részletek
A DAKK Zrt. munkavállalói folyamtosan jelzik Szakszervezetünk felé a problémáikat.
A legfontosabbakat továbbítottuk a Munkáltató felé, és kértük, hogy ezen ügyekben akár egy konzultáció keretén belül találjuk rá megoldást.
A levelet itt tekinthetitek meg.
Bérmaradvány kifizetése
- Részletek
A Dél Alföldi Közlekedési Szakszervezet (DAKSZ) levélben fordult Fekete Antal Vezérigazgató Úrhoz, és tárgyalásokat kezdeményezett a bérmaradvány kifizetésének ügyében.
A levelet itt olvashatjátok.
A törvényi előíráson belül a bíróság nem tud dönteni a sztrájk jogszerű megtartásáról
- Részletek
Az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége 2016. szeptember 26. napján fordult a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz és kérte, hogy állapítsa meg a 2016. október 31. napjától kezdődő és egy hétig tartó sztrájkjának jogszerüségét. A mai napon egyértelművé vált, hogy a sztrájk jogszerű megtartásáról az illetékes bíróság jogerős határozatával a sztrájk kezdetéig, október 31. napjáig nem fog dönteni, mivel eddig még első fokon sem hozott határozatot a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság.
Mindezek alapján az AKSZSZ elnöksége a mai napon úgy döntött, hogy a korábban meghirdetett egy hetes sztrájkját, egy hónappal később, 2016. november 27. napjával kezdi meg és a sztrájk december 4. napjáig fog a Volán társaságoknál tartani.